Napkelet - Amit Klebelsberg életművéből elhallgattak
100 éve alapította meg a Napkeletet, e mérföldkőnek számító irodalmi folyóiratát Klebelsberg Kunó. Életművéből ma már „csak” ez számít tabunak, holott géniuszok sora alkotott a Napkeletben. A kultuszminiszter Tormay Cécile-t kérte fel, hogy legyen az újonnan indítandó, konzervatív irodalmi újság szerkesztője. Jelentősége a Nyugat folyóiratéhoz mérhető, ám annak szellemisége ellen lépett fel, s már címében is tudatos szembefordulást jelent a Nyugattal, ezért tették indexre 1945-ben!
De miért van máig ott?
Erre keressük a választ a 100 esztendős Klebelsberg Napkelet folyóirata, címmel. A négy részből álló programsorozatunk második pódiumbeszélgetésének témája: “1918-1919 Trianon és ami utána következik.” A vörös emigráció, a Napkelet alapítása, történelmi szükségszerűsége. Herceg Ferenc, Malyusz Elemér, Révay Mór Jánosné, Szekfű Gyula, Tormay Cecile és a közízlés: “Aranytól Adyig”.
Dézsy Zoltán beszélgetőtársai: Domonkos László, Hantó Zsuzsa, Köő Artúr, Takaró Mihály.

Felvétel az eseményről
Esemény infó
Időpont
2023. 10. 13. 18:30
Helyszín
Budapest - Astoria
Budapest
Kossuth Lajos u. 17.
Facebook esemény