A 150 éve született Klebelsberg Kunora emlékezünk
Győrben, a Polgári Mulató vendége lesz két kivételes személyiség: Dörner György, Kossuth-díjas színművész, színházigazgató Takaró Mihály, Széchenyi-díjas tanár, irodalomtörténész, a nemzet lelkiismerete.
Az eset folyamán Klebelsberg Kuno születésének 150. évfordulóján emlékezünk, akinek köszönhető, hogy Trianon után Magyarország kulturálisan, szellemileg és identitásában is talpra tudott állni. Nem fegyverrel válaszoltunk az igazságtalan békediktátumra, hanem iskolák, tudomány, kultúra és lelki építkezés által.
Az beszélgetés középpontjában három nagy, magyar alak áll, akiket méltatlanul feledés borított a történelem, de örökségük ma is erőt és útmutatást adhat nekünk. Herczeg Ferenc – az „írófejedelem”, a két világháború közti magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, aki drámáival és regényeivel a nemzeti gondolatot erősítette. Tormai Cécile – írónő, közéleti gondolkodó, a magyar női irodalom és társadalmi felelősségvállalás egyik legjelentősebb képviselője, aki maradandó műveiben és közéleti szerepvállalásában a nemzetért való elköteleződést példázta.

Felvétel az eseményről
Esemény infó
Időpont
2025. 10. 30. 18:30
Helyszín
Győr
Győr
Apor Vilmos püspök tere 3
MCC
Facebook esemény